Egy dolgot meg kell értenünk és biztosan tudnunk kell. Nem arra a célra lettünk teremtve, hogy végig parázzuk az életünket! NEM!
Alapvetően az ember boldogságra teremtetett. Csak… Lehet, hogy mi nem szeretünk boldogok lenni!? Érdekes dolog ez. Az emberrel történik valami igazán jó, aminek természetesen örül. Aztán néhány perccel később már vissza is esik a hátköznapok szürkeségébe és újra felszínre hozza saját aggodalmait, félelmeit…
Pedig senki nem mondta azt sem, hogy a hétköznapoknak szürkéknek kell lenniük. De még mennyire, hogy nem szabad szürkéknek lenniük! A szürkeségbe bele lehet ám őrülni! Meg kell látnunk a pillanatok szépségeit! Jegyezzük meg; mindig történik valami. MINDIG! Azt, hogy mi általában nem vesszük észre ezeket a “valamiket”, valószínűleg csak magunknak köszönhetjük. Túlságosan lefoglal minket a “szürkeség”…
Azt hiszem, éppen itt lenne már az ideje, hogy végre kinyíljanak a szemeink, meg megtanuljunk nyitott szemmel járni és élni az életünket! Eleinte biztosan úgy éreznénk magunkat, mint a kisbabák; minden új lenne, izgalmas és varázslatos. Azért valljuk be őszintén, kisbabaként elég jól éreztük magunkat, nem!?
Átélhetjük újra ezt a csodát. Megláthatjuk újra a szépet a napsütésben, az ég mesés látványában, a naplementében, a csillagok ragyogásában, egy pillangó röpködésében, egy illatozó virágoskertben vagy csak egyetlen szál csodálatos virágban. Ilyen lélegzetelállító dolgok vesznek körül minket minden egyes pillanatban. S mi úgy sétálunk el mellettük, hogy még csak pillantást sem vetünk rájuk. Ha ezeket az alapvető csodákat sem vagyunk képesek észrevenni, hogyan várhatjuk el, hogy igazi, nagy csodák valósuljanak meg az életünkben? Elárulom, mindenki életében kopogtatnak a csodák. MINDENKIÉBEN!!! Csak mint sok mást, ezt sem vagyunk hajlandóak észrevenni. A nagy csoda is egyetlen lépéssel kezdődik, de ez a legfontosabb lépés. Enélkül semmi nem fog történni. Ez pedig nem más, mint a HIT! Hit, hit, hit! Hinned kell! Hinned kell abban, hogy vannak csodák. Hinned kell abban, hogy a TE életedben is vannak csodák! Az is egy csoda, hogy megszülettél. És hidd el azt is, hogy ez a csoda (Te), okkal jött a világra. Nem az az ok, hogy szenvedj, búslakodj, szürkülj. Épp ellenkezőleg! Te Csoda, azért születtél, hogy általad további csodák születhessenek, illetve valósulhassanak meg a világban. Ehhez azonban először neked kell látnod, érezned és hinned a csodát.
El kell határoznod, hogy megváltoztatod a gondolataidat, a hozzáállásodat és a jelenben fogsz élni. Nem rágódsz a múlton, nem aggódsz a jövőn. Csak egyszerűen éled és élvezed a jelent, azt amid van. (Mert ha jobban belegondolsz, azonnal rájössz, hogy rengeteg dolog van az életedben, amiért már most hálás lehetsz.) Ha ezt teszed, hidd el, hogy az egész világ megváltozik számodra. Érdekes, de hírtelen egy sokkal jobb hely lesz belőle. Észreveszed, ha rád mosolyog valaki, ha kevességet vagy segítséget kapsz valakitől, ha süt a nap, ha csiripelnek a madarak. Látni fogod a felhők szépségét, érezni fogod a virágok illatát, a szellő lágy simogatását. Önzetlenül fogsz segíteni másoknak csak azért, hogy ők is érezzenek legalább egy cseppnyi boldogságot abból, amit te érzel. Ha ezt elhiszed, és megpróbálsz így élni, biztos lehetsz abban, hogy egyre több csodát fogsz megtapasztalni és egyre nagyobbakat… 🙂 Van, hogy a nagy csodák sok apró csoda segítségével tudnak eljutni hozzád. Így légy nyitott és adj hálát minden apró jó dologért az életedben. Hidd el, megéri! 😉
Minden okkal történik! Légy éber! Tudd, hogy minden pillanat jelentőséggel bír az életetben. Minden egyes találkozás, esemény, egyszerűen minden céllal lép be az életedbe.
Nem mondom, hogy ha így élsz, akkor soha többé nem találod magad szemben megpróbáltatásokkal. Bizony, azok továbbra is lesznek. De Te másképpen fogod tudni kezelni ezeket. Nem tudnak majd annyira földhöz vágni, mint korábban. Mert már tisztában leszel azzal, hogy ennek is oka van. Talán tanulnod kell belőle valamit, hogy még értékesebb ember váljon belőled. Vagy ki kell bírnod, már csak azért is, mert lehet, hogy általa egy hihetetlen jó dolog, esemény valósulhat majd meg az életedben. Olyan, amit el sem tudnál képzelni. (Mert a csodák ilyenek.) Ezért egy dolgot soha-soha ne felejts el a megpróbáltatások idején sem! Ne feledj el HINNI!!!
A legjobb dolgok vannak Neked szánva! Ha készen állsz ezek befogadására, türelmes vagy és nyitott, akkor ezek a “legjobb dolgok” szépen elkezdenek beáramlani és megjelenni az életedbe. Ne lepődj meg rajtuk! Fogadd őket hittel és bizalommal! Ha jönnek, az bizony azt jelenti, hogy megérdemelted őket. Ilyenkor nehogy az jusson eszedbe, hogy; “Jajj, de vajon meddig fog ez tartani?” Tudod meddig? Addig, ameddig tartania kell! Lehet, hogy örökre. Lehet addig, amig ki nem érdemelsz valami ettől is jobban. A lényeg: NE PARÁZZ!!! Légy hálás minden jóért! Ha megkaptad, élvezd és légy boldog tőle itt és most, a JELENBEN!!! 🙂

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: